Táncoló lángnyelvek
nyaldosnak,
szívem döngeti a szelencét.
Te vagy az égbolt, ott
messze, fönt,
és én csak szárnyakat szeretnék...
Vér és sár tarkítja lelkemet,
múltam egy pokolba nyíló kút.
Bennem a láthatatlan forrong:
öröm és bánat vív háborút.
Szememet kivájják éjszaka
karcsú madarak, szép
angyalok,
megvadult fúriák csapdosnak,
arcomon száz igazgyöngy
ragyog.
Sötét és hideg az otthonom,
árok az óceán fenekén.
Te vagy az égbolt, én rideg
kő.
Ó, én csak szárnyakat
szeretnék!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése