Dead End

Hatalom veszett, nyáladzó vérebe

korbáccsal terel a kiszabott útra;

gyermekded álmok a futószalagon

fekszenek, és holtan hullnak a kútba.

A lelkeken már ipszilon bemetszés,

a naiv boldogságbáb végleg felnőtt.

Narkotikum, mint immunerősítő

cirógat a jövő csapdái előtt.

Könyörtelen hangok ígérnek reményt,

a szívben iszonyú tanácstalanság.

Emlékmorzsák, megfakult ambíciók

alkotják jelenünk ballasztanyagát.

Csendek templomában bűzlő fohászok;

az éhen maradt jólét szép mementó.

Besült fegyver minden lerészegedés,

és gőggel mérne istenhez az egó.

De hangya-rabszolgaként robot a test,

s az eufória elillan hamar,

hosszú műszakokban elvész az én, s a

hajszolt-állat-vágy, hogy gazdájába mar.

Délibáb csak a célok káprázata,

színes reklámok töltik ki a fejet:

s a szeretet jeltelen sírján végzi

szükségét a belénk oltott gyűlölet.