Lilith

Tudom, hogy figyelsz, szűk sikátorok
latexszel bélelt párolgó zugaiból,
s hogy lábnyomaim mélyedésébe
lázas kéjjel rögtön belefolysz...
Lilith, te álnok, nem hagysz el sosem,
minden vágyamat befeketíted.
Gyönge karoddal könnyen ledöntesz,
selymes bókjaid bájital-fiolák.
Méreg a csókod, zárka az öled,
Héraklész is csak előtted térdelt!
Leterítesz, bőrömet nyúzod,
sebeim levedző, vörös rúzsnyomok.
Remeg a testem, rongyok a csontjaim;
báboddá teszel - mindig te győzöl!
Pornószínházad főhőse én vagyok,
itt minden díszlet az élő ruhám.
Lelkemen áradó folt vagy, métely.
Ha magadnak akarsz, csak megrázod a fát,
és erjedt gyümölcsként hullok kezedbe:
- megadom magam - megrészegít a szád!
Lilith, te céda, autók mélyében bújsz,
csak a füstöd látom, a parazsad.
Ha feléd lépek, a festékkel együtt
lemossa arcod a szélvédőről az eső,
és ott csak a szégyenem marad...
Harisnyáddal törlöm le bűneink
csillám-ujjlenyomatait agyamból,
a szerelem arcára zacskót húzol,
és élvezed az agóniát, hogy zihál.
Lilith, te szajha! Mindig ujjad köré
csavarod rövid pórázom, és megvezetsz.
Minden nap, hűségem jutalmaként
belelöksz egy égbenyíló kútba.
Minden szikra a te tüzedből szökik,
de ha lánggá nő, nyomban eltaposod.
Minden kapocs, szikrázó szenvedély,
kezedtől hull és fullad hamuba.
Helyette dogmád roppant kénye;
remegő hús, bilincs és korbács.
Lilith, te kurva, hát hiába állok fel
a gyűrött lepedők vérmezőiről!
Hiába bújok oltárok oltalmazó,
meggyűrűzött szentségei mögé.
Felajzva vársz, vibrálsz az éjben,
piros lámpák buja szentélyed őrzik.
Poklod fénye lepkeként csal magához,
hogy gyűlölettel égessen el.
Lilith, te vagy, ki szánalmassá teszel,
lihegő, nyáladzó ösztönlénnyé...
Te vagy, ki a gátlástól lecsupaszítasz,
és koncként vetsz vámpír húgaid elé.
Te vagy, ki veszett farkassá idomítod,
a lelkiismeret szelíd ölebét,
Lilith, te vagy, ki az orránál fogva vezetsz
hárommilliárd replikát
új Szodoma felé.